Új(don)ság: HVS

Szerző: Gergő  //  Kategória: Belső erő, Fókusz, Rezgés

HitVonzásSikerSzervusz!

Azért írok most a Blogra, mert egy újdonságot szeretnék bemutatni Neked. Néhány napja egyik kedves barátom felhívott, és személyesen hozott nekem egy példányt egy magazinból, amelyet több ismerősével készítettek. Az újság neve HitVonzásSiker, és szinte biztosra veszem, hogy érdekelnek Téged a benne írt tartalmak, ha már egyszer olvasod ezt a szöveget :)

A magazin küllemre nagyon megnyerő, a kivitelezés minősége a National Geographicéval veteszik.

Persze a lényeg a beltartalom, és az újságnak itt sem kell szégyenkeznie. A teljesség igénye nélkül szemezgetnék belőle, ami nekem megmaradt:

  • Interjú Éliás Tiborral (aki nem ismerné, ő anno az FLP-vel építkezett)
  • Steve Jobs-ról egy nagyszerű cikk (ő az Apple cég alapítója)
  • ha már a számítógépeknél vagyunk: Google sikersztori, avagy hogyan lett egy garázscégből milliárdos nagyvállalat
  • Szabó Ilonának, a SZI Akadémiának vezetőjének is van egy jó cikke a teremtéstől és érzelmekről
  • Interjú Rapport Richárddal, a magyar 13 éves nemzetközi sakknagymesterrel
  • Interjú Rakonczai Viktorral

De másról is olvashatunk az újságban:

  • Kik azok a Kulturális Kreatívok?
  • Az eneagram 9 személyiségtípusa (jó játék kitalálni, hogy melyik(ek)be tartozol)
  • Írországról egy cikk: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan

Ha ez még nem lenne elég, akkor mondom, hogy kisorsolnak egy egy unciás aranytömböt, kb 290.000 Ft értékben :) Ehhez csak regisztrálnod kell ezen a linken.

Egyébként nem csak egy egyszerű újsággal állunk szemben, Krisztián mesélt nekem a terveikről is… Lesznek havi szemináriumaik, ahol személyesen is tanulhatsz tőlük, terveznek CD-ket is kiadni, de többet nem mondhatok, mert megígértem neki :) Egyébként ezt a magazint is havi rendszerességgel fogják kiadni januártól…

(Ami leginkább azért jó szerintem, mert havonta kaphatsz inspirációt, és kapsz új lendületet és erőt a szürke hétköznapokban, s így könnyebben tudsz megküzdeni a mindennapi akadályokkal, s jobban a céljaidra tudsz fókuszálni…)

Az újságot bolti forgalomban nem fogod megtalálni, csak online megrendelhető. Ezen a linken tudsz regisztrálni, majd a kosaradba rakva és a postázási címet megadva megrendelni azt.

Ha egyelőre még bizonytalan vagy, akkor szólok, hogy Krisztiánék csütörtökönként Pesten tartanak egy személyes találkozási lehetőséget, ahol kérdezhetsz tőlük, beszélgethetsz velük, és még az újságot is a kezedbe foghatod, mielőtt döntenél. (A pontos időpontot és a címet a honlapjukon találhatod, amit egy ingyenes regisztráció után elérhetsz. Regisztrálni itt tudsz.)

Jó olvasgatást kívánok, ajánlom szeretettel! Isten áldjon!

Kulturális kreatívok

Szerző: Gergő  //  Kategória: Kategória nélkül

Nem vagy egyedül :)

Ismersz olyat, akinek szintén tetszene? Küldd el ismerősödnek!

Ismét egy napi mantra

Szerző: Gergő  //  Kategória: Bőség, Rezgés

Az alábbi kis szösszenettel egy ismerősömnél találkoztam a minap. Lefordítottam angolról, hogy többen élvezhessétek.

Ő WC-s kifüggesztményként használta - azt mondta, hogy így biztos, hogy minden nap legalább egyszer elolvassa :) Érdemes megfogadni a tanácsát! Tovább…

Az igazi Bőség vonzása

Szerző: Gergő  //  Kategória: Bőség, Pénz, Vonzás törvénye

Ha bárkit megkérdezel, valószínűleg nem a legkellemesebb élményei közé tartozik a postai sorban állás és a csekkek befizetésének rituáléja… Függetlenül attól, hogy ez tényleg megtörténik-e, vagy csak egy sms-t kap arról, hogy az elektromos művek ennyit-meg-annyit leemelt a számlájáról. Hiszen keményen megdolgozott azért a pénzért, és most csak nézi, ahogy olvad a bankszámlájának egyenlege…

Elárulok egy nagy “titkot”: ha rosszul érzed magad amiatt, hogy pénzt kell kiadnod, az egyáltalán nem fog segíteni Neked, hogy Bőséget vonzz magadhoz. A domináns rezgésed ekkor a pénz elvesztéséről fog szólni - tehát azt javaslom, inkább keressünk valami olyan gondolatmenetet, ami alapján pozitívan tudod szemlélni a dolgokat! Tovább…

Eustressz és distressz… Melyiket szeretnéd?

Szerző: Gergő  //  Kategória: Rezgés

Lehet, hogy már hallottál róla, hogy az április a stressz-tudatosság hónapja (lásd itt).

Neked mi jut eszedbe, amikor azt a szót hallod, hogy stressz? Valószínűleg nem túl kellemes érzés… Ugyanakkor páran biztosan tudják, hogy a stressznek két fajtája van: Tovább…

A Flow élmény és a Vonzás Törvénye

Szerző: Gergő  //  Kategória: Manifesztáció, Rezgés, Vonzás törvénye

Sokak számára lehet ismeretlen a flow, vagyis áramlat-élmény fogalma, mint ahogy számomra is az volt egészen a múlt hónapig. Miután megismertem a fogalmat, sok mindenre magyarázatot adott: miért szeretem azt csinálni, amit csinálok, továbbá fontos következtetéseket is le lehet vonni a segítségével.

A Flow élményt egy magyar pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg 1975-ben, s azóta már számos területen használják előszeretettel ezt a szót. A Flow az a mentális állapot, amelyben a személy teljesen elmerül és elveszik abban, amit csinál - s általában teljes beleélést, erős fókuszáltságot és sikert érez a tevékenység végzése közben. Tovább…

Április 22: A Föld napja

Szerző: Gergő  //  Kategória: Szolgálati közlemény

Lehet, hogy tudtad, hogy holnap lesz a Föld napja, vagy már esetleg vártad is - most erről a témáról szeretnék írni pár sort, mert már igencsak itt kopogtat az ajtónkon, és úgy gondolom, hogy egyre nagyobb szerepet kellene kapnia a köztudatban.

Nagyon érdekes téma, és legalább olyan fontos. Aki ismer engem, az tudja, hogy nagyon szeretem a Földünk fenntarthatóságának gondolatát, de gondolj bele: ha mi nem tartjuk fenn huzamosabb ideig a Földet, akkor ki vagy mi fog fenntartani minket? Van benne valami, ugye? :)

Tovább…

A hozzáállás fontossága

Szerző: Gergő  //  Kategória: Belső erő, Fókusz

Michael egy olyan típusú srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogyan érzi magát, azt válaszolta: “Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem.”

Született optimista volt. Ha valamelyik beosztottjának rossz napja volt, Michael azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.
Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:
- Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogyan csinálod ezt? Tovább…

A lendület ereje

Szerző: Gergő  //  Kategória: Rezgés

A hétvégén volt egy érdekes beszélgetésem egyik ismerősömmel, és a következő mulatságos és egyben elgondolkodtató történetet osztotta meg velem:

Az 1800-as évek Amerikájában egy idős ember állt a vadonatúj vasútállomás peronján, s nézte, ahogy a hatalmas fekete mozdony eregette a füstöt indulás előtt. A bajsza alatt odasúgta unokájának: “Sosem fogják tudni elindítani, sosem fogják tudni elindítani…” Tovább…

Április kettő

Szerző: Gergő  //  Kategória: Szolgálati közlemény, Vágyvideó

Kicsit meglepődtem, amikor a legutóbbi hírlevelem kiküldése kapcsán rengeteg sajnálkozó levelet kaptam… Úgy gondoltam, hogy az április elseje szokása sokkal jobban él még az emberekben, bennünk; de meg kellett lepődnöm, hogy a szürke hétköznapok mennyire kiölték sokunkból az ilyen apró, de mégis különleges “fűszerezésű” napokat.

Évekkel ezelőtt még nagyszerű tréfának számított, amikor matematikaórán megtanultuk, hogy a pí már nem 3,14, hanem csak 3; vagy amikor a híradóban a termékeny spagettiföldek vagy az erdei vízilovak voltak a vezető hír… Már április másodikai komolysággal szeretném kijelenteni:

Tovább…